Unmatched 02

Elviselni

Csupán néhány másodperc néma döbbenet. Csak ennyi telt Mattől. Mikor megtudta, hogy a lakását ezentúl egy ördöggel, magával a gonosszal kell megosztania, úgy gondolta, rosszabb nem lehet a dolog. Tévedett.
Így hát, alig néhány másodperc alatt rájött, hogy most már tényleg nem lehet rosszabb. Ugyanis egy meleg ördöggel lakik együtt ezentúl még 2 hónapig... Magyarázat pedig nincs arra, hogy mivel érdemelte ki mindezt.
De inkább nem szólt semmit. Pedig úgy érezte, tudna bőven mit mondani. De hallgatott. És vele együtt hallgatott Deamon is... Bár, az angyal úgy érezte, ez felettébb bosszantó. De nem beszélt. Inkább lehajolt, hogy felszedje a pohár darabjait.
Dühös volt, nagyon is... De inkább magára, amiért nem vette észre, milyen csapdába sétált... nem, nem sétált, rohant bele önként.
- Meglepett a dolog? –hallotta Deamon hangját a pult mögül. Zavarta, hogy ilyen közel van hozzá. – Hülye kérdés. Látszott. –tette hozzá a fekete hajú fiú, de inkább csak magának.
Matt nem felelt. Inkább, csak lassan felállt, kezében az üvegszilánkokkal, és hátat fordított az ördögnek.
- Inkább, nem fejtem ki a véleményemet most erről... –mondta, de a hangja üresen csengett.
- Nem kell megijedned... –válaszolt Deamon, és az arcára kiült egy fölényes mosoly – Nem vagy az esetem.
Valahogy ez a hír nem keltett jobb közérzetet az angyalban.
- Na ide figyelj! –kezdte dühösen Matt, és az sem zavarta, hogy egy nagyobb üvegdarab a tenyerébe fúródik, miközben beszél. Eddig tartott a kimért beszéd... – Engem nagyon nem tud érdekelni, hogy bejövök-e neked, vagy sem! De ha csak a közelembe is mersz jönni... Esküszöm, nagyon megbánod! –sziszegte, majd egy finomnak nem nevezhető mozdulattal belevágta a véres üvegdarabokat a szemetesbe, és beviharzott a szobájába.

Ez egy remek nap lesz... –gondolta mindkét fiú... Csak talán a hangsúly volt eltérő...

Miután sikerült eljutni az iskolába, és miután legalább a fél osztálynak elmagyarázta, hogy mi történt a kezével –bizonyos részleteket mellőzve- Matt végre kezdett kicsit megnyugodni. Megszabadult eszelősen vigyorgó lakótársától... ha csak egy kicsit is. Ez valahogy megnyugtatta.
De akkor sem tudta megmásítani a véleményét arról, hogy ez hivatalosan mondható élete legrosszabb napjának. Ez a tény azonban teljes mértékben igazolódni látszott, mikor egy hatalmas vigyorral a képén, megjelent Deamon is a teremben...
Miután túlestek a bemutatkozáson, amelyben a fiú természetesen nem felejtette el közölni, hogy véletlenül pont ebbe az osztályba jár a lakótársa is, az ördög helyet is foglalt, kicsivel Matt előtt. A tanár pedig, gondolván, biztos jóban van a két fiú, az angyalt kérte meg, hogy ha akad ideje, vezesse körbe a fiút, az iskolában.

Igen. Matt Valley egészen biztos olt benne, hogy ez élete legrosszabb napja...

- Nos, körbevezetnél? –kérdezte sokadszorra Deamon az előtte ülő, vörös hajú fiút. A kérdezett azonban inkább az előtte heverő könyvre figyelt, mintsem a fiúra. – Unom magam. Ráadásul a tanár sincs bent...
- Figyelj. Ha annyira körbe akarsz nézni, menj valaki mással, vagy egyedül. Fogadok, sokan örömmel vezetnének körbe. –felelt az angyal, fel sem nézve olvasmányából.
- De te pont nem. – morogta a fekete hajú – Nem érdekes. Akkor várok. –Jelentette ki.
Így, hűen ígéretéhez, egy tapodtat sem mozdult. Szemét pedig az angyalra szegezte. Matt egy ideig állta a sarat, de pár perc múlva megadta magát. Nagyon is kényelmetlenül érezte magát, attól, hogy az ördög így nézte... Különösen, hogy tudta, amit az osztálytársaik nem...
- Rendben, körbevezetlek... De aztán, hagyj békén! –parancsolt rá Deamonra, aki egy vigyor kíséretében állt fel az asztal mellől.
Pár perccel később, a kihalt folyosón, Matt igyekezett nyugodtságot erőltetni magára, miközben a fekete hajú fiú unott arccal baktatott mögötte.
- Lemerném fogadni, hogy egyáltalán nem érdekelt az iskola. –jelentette ki az angyal.
- Nem. Valójában már láttam, szóval, tudom, mi merre van. –vonta meg a vállát Deamon. –Viszont az érdekelne, hogy mi a franc bajod van velem...?
Matt megtorpant, majd szembe fordult társával.
- Nincs veled semmi bajom. –mondta, de a szavak üresen csengtek.
- Naná. Akkor valószínűleg ennek köszönhetem ezt a hűvös viselkedést, és azt, hogy nem szólsz hozzám. –felelt gúnyosan az ördög. –De emlékeztetlek, hogy két hónapig együtt fogunk élni. Azt pedig elég nehéz lesz megoldani, ha hozzám sem szólsz...
- Most is beszélünk.
- Igen. Mert muszáj...
- Mégis mit vársz tőlem?! –vágott vissza az angyal- Azt is nehéz lett volna megszoknom, hogy lakótársam van... Erre még az is kiderül, hogy egy meleg ördög! Így is elég nehéz lett most az életem, nem hiányoztál még te is!
- Szóval, ha jól értem, az a bajod, hogy egy kissé felforgattam, az amúgy is épp kisiklott életedet... –foglalta össze Deamon. – Ha jól sejtem, akkor igazából nem is én zavarlak, hanem az a kis nehézség, amit okoztam neked. Ezért, hogy elfogadsz végre... vagy legalább elviselsz...
Matt nem tudott mit válaszolni. Ráadásul, ahogy a fekete hajú fiú őszinte arcát nézte, még kellemetlenül is érezte magát. El kellett ismernie, hogy igaza van... De nem válaszolt semmit. Inkább csak hátat fordított az ördögnek, és elsietett...
Tudta, hogy a hallgatás nem éppen a legjobb taktika, de nem volt képes megszólalni...

Az osztály hamar befogadta Deamont. Így, mikor véget ért a tanítás, Matt egyáltalán nem csodálta, hogy egy kicsit még ott marasztalták. Annak viszont meglehetősen örült, hogy nem a fiúval kell hazamennie. Megpróbálta minél jobban kerülni. El sem tudta képzelni, hogy fog így két hosszú hónapot kibírni.

- Matt!
- Szia Angela! –fordult meg a fiú.
- Valami baj van?
- Nem. Semmi különös. – mondta Matt, és közben próbálta elfelejteni, hogy a hazugság bűnnek számít...
- Ugyan... Talán bánt valami? –kérdezte a lány.
- Tényleg semmi bajom! –győzködte az angyal, de látta, hogy nem győzi meg a lányt. – Csak fáradt vagyok. –tette hozzá, remélve, hogy így hihetőbb lesz.
- Értem... Nem valami sokat beszéltél Deamonnal. Azt hittem, jól kijöttök egymással. Együtt laktok, ugye?
- Igen... Otthon beszélek vele eleget... –mondta fásultan Matt, egy fáradt mosoly kíséretében.
- Oh, értem. Azt hittem, összevesztetek, vagy ilyesmi. –mosolygott Angela – Egyébként, Deamon megkért, hogy majd vezessem körbe a városban. Nem akarsz jönni te is? Még nem tudom mikor, de...
- Nem, kösz... –utasította el az ajánlatot Matt. Úgy érezte, mintha egy jégcsap akadt volna meg a torkán. – Nem hiszem, hogy ráérek mostanában... –tette hozzá, a látszat kedvéért.
- Kár. Pedig biztos jó lett volna.
- Sajnálom. –motyogta Matt, és elkönyvelte magában, hogy ennyit, egy nap alatt, még soha nem volt kénytelen hazudni. Általában őszinte volt, de volt, amikor nem mondhatta meg az igazat. Az emberi élet, bonyolult...
- Szia! –köszönt el Angela, mikor lefordult az egyik kereszteződésnél.
- Viszlát! – válaszolt Matt, de nem volt benne biztos, hogy a lány hallotta.

Már jócskán délután volt, mikor Deamon hazaérkezett. Matt hallotta, ahogy nyílik és csukódik a bejárati ajtó, hallotta az ördög lépteit, és a zörejeket. De nem ment ki a szobájából... Úgy döntött, megpróbálja elviselni Deamont, még, ha ez nehezére is esik. Élete legrosszabb napját pedig nem akarta, egy bocsánatkéréssel megkoronázni...