Unmatched 05

Jó és rossz


A falak leomlottak... Nem úgy, ahogy az angyal gondolta, szépen, lassan, fokozatosan, úgy hogy egyszerűen elhalványulnak. Nem. Az egész egy pillanat műve volt, és a falak, amik az angyalt védték, hatalmas robajjal, másodpercek alatt omlottak össze.
Matt mégsem volt ideges. Teljesen megnyugodott. Nem próbálta ellökni magától az ördögöt... lerázni magáról a karjait. Nem tett semmit. Hagyta, hagy történjenek maguktól a dolgok.
Csak akkor próbált szabadulni, mikor már alig kapott levegőt. Deamon hátrébb húzódott, de nem engedte el az angyalt.
Matt nem volt dühös. Nem volt zavarban. Valahogy, furcsán üresnek érezte magát. Egyszerűen nem érzett semmit.
- Az a kulcsos húzás, szemét dolog volt... –jelentette ki az angyal, és maga is meglepődött, miért hozta fel ezt.
- Ugyan már. Hiszen ördög vagyok, ez még bőven belefér. –felelt ismét vigyorogva Deamon, és ellépett lakótársától. Kivette a zárból a kulcscsomót, és Matt kezébe nyomta. – De lássd, milyen kedves vagyok, most vissza is kapod. –mondta, majd egyszerűen besétált a lakásba.
Az angyal tétován nézett a fiú után. Majd pár másodpercnyi csend után, lassan becsukta a bejárati ajtót, és elindult a szobája felé.
Lassan, szinte gépiesen mozgott. Próbált mindent úgy intézni, hogy még véletlenül se juthassanak eszébe a történtek. Megpróbálta kirekeszteni azt, ami történt. Azt, amit érzett.
Még az is megfordult a fejében, hogy voltaképpen jó is, hogy nem láthatják fentről.
Fogalma sem volt, hogy mászhatna ki ebből.
Egyáltalán miből is? Ezen el kellett gondolkodnia egy percre. Hiszen, nem történt semmi még. Na jó, nagyon is sok minden történt. Túlzottan is sok egy pár naphoz. De valójában semmi olyasmi, amiből „ki kellene mászni". Hiszen Deamon nem akar járni vele... Ó te jó ég... Valószínűleg csak azért csinálta, hogy bosszantsa. Talán. Vagy, ha...
A gondolatmenetet gyomra korgása szakította meg. Észre sem vette, mennyire elment már az idő. Odakint már sötétedett, nem csodálta hát, hogy éhes. Reggel óta egy falatot sem evett, hiszen az iskolában még az ebédlőbe sem ment le, annyira próbálta kerülni az ördögöt. De most muszáj volt valami ennivaló után néznie.
Remélte, hogy nem fut össze lakótársával, és úgy tűnt, a szerencse az ő oldalára állt. A ház teljesen kihaltnak tűnt. De az angyal tudta, hogy nincs egyedül, hiszen nem hallotta, hogy Deamon elment volna.
Próbált csendben maradni, nehogy felhívja magára az ördög figyelmét. Miközben evett, szemét a lakótársa ajtajára szegezte. Ettől azonban csak ideges lett, így alig ment le pár falat a torkán...
Pár perccel később, maga sem tudta pontosan miért, de az ördög szobájának ajtaja előtt állt, és mereven bámult a kilincsre. Az összes érzés, amit a nap folyamán megpróbált elfojtani, most ott bugyogott benne. Dühös volt, amiért Deamon így felforgatta az életét, de ugyanakkor bizonytalannak érezte magát. Nem igazán tudta, mit tegyen.
Mégis, ott állt az ajtó előtt, de képtelen volt megmozdulni. Pár percnyi néma erőgyűjtés után azonban úgy döntött, mégis bekopog, és szembenéz azzal, ami vár rá. Beszél az ördöggel. Ez volt a célja. Elmondani, amit kellett. Akár mindent.
Halkan kopogott, de abban biztos volt, hogy ha a fiú bent van, meghallhatta. Vett egy mély levegőt. Nyugalom.
De az ajtó nem nyílt.
Az angyal várt. Egyre szaporább lett a szívverése. De egy idő után úgy gondolta, talán tévedett, és nincs is ott a lakótársa. Hátat fordított hát az ajtónak, és lassan megindult a saját szobája felé. Valahogy, kicsit csalódottnak érezte magát. Úgy gondolta, biztos azért, mert végre összeszedte a bátorságát, erre senki sem fogadta. Ilyesmi nyílván csak vele történhet meg...
- Azt mondtam, szabad. –hangzott egy hang mögötte.
Az angyal olyan gyorsan pördült meg, hogy úgy érezte, menten rosszul lesz. Tévedett. Deamon ott volt. Az ajtóban állt, zsebre tett kézzel. Matt úgy érezte, minden bátorsága, amit jó ideig gyűjtögetett, és amire pár perce még olyan büszke volt, szépen cserbenhagyta. Egyszerűen szinte meg sem tudott szólalni. Összeszorult a torka.
- Mit akarsz? –kérdezte az ördög, felvont szemöldökkel. Aztán megjelent az arcán a szokásos magabiztos vigyor. Az angyal döntött.
- Beszélnünk kellene... – jelentette ki.
Deamon arcán átsuhant a meglepettség.
- Hát akkor, mondd. –felelte. Matt azonban nem válaszolt. Agyában ezernyi gondolat cikázott. Szinte égette a tehetetlenség. –Nos? –kérdezte egy kis idő múlva az ördög.
- Fejezd ezt be! –kiáltotta válaszul az angyal. Nem bírt a fekete hajú fiú felé nézni, aki még ez után is mosolygott.
- Mit? –kérdezett ismét. – Mi zavar annyira, hogy így kihoztalak a sodrodból?
- Ne! – sziszegte Matt, mikor az ördög tett egy lépést felé. Egy pillanatra megtorpant, de nem állt meg.
- Talán félsz tőlem? –kérdezte mosolyogva. A szemében furcsa fény égett. Az angyal felettébb rémisztőnek találta ezt a tekintetet, de ha megzsarolták volna, sem vallotta volna be soha. Nem hátrált meg. Valahogy ólomsúlyúnak érezte az egész testét.
Az ördög kinyújtotta felé a karját.
- NE! –csapta el a kezét Matt. –Hagyj békén! –mondta, még mindig fennhangon, de bármennyire is küzdött ellene, hangja könyörgőnek hatott...
Deamon arcáról eltűnt a mosoly. Kezével óvatosan megérintette az angyal karját, aki azonnal összerezzent, majd villámgyorsan megragadta a másik fiú kezét.
- Tényleg... félsz? –a hangja halkan szólt. Tekintetével az angyalt fürkészte, aki azonban lehajtotta a fejét. – Matt? –lépett közelebb hozzá. – Mégis mi... –kezdte volna, de nem tudta befejezni.
- HAGYJ! –kiáltotta magából kikelve a vörös hajú fiú. Aztán, mintha minden ereje elhagyta volna, leejtette a karját, és remegni kezdett. Az ördög meglepetten bámult az előtte állóra, aki félő volt, hogy mindjárt összeesik. Hiába kiabált, mégsem tűnt dühösnek. Inkább olyan volt, mint akit elkapott egy pánikroham.
- Mi a... baj? –kérdezte végül Deamon, hogy megtörje a csendet.
Matt nem válaszolt, csak egy csuklásszerű hangot hallatott. Próbálta visszatartani könnyeit, de nem járt sikerrel. Pár másodperc múlva végigfolytak arcán az első cseppek. És velük együtt előtörtek belőle a szavak is. Azok, amiket próbált elrejteni, maga elől is, talán. Azok, amik bántották, és belülről marták őt. Amik elvették az erejét, és nem adtak semmit, csak kételyeket. Félelmet, és homályt. És egy cseppnyi jót...Vagy rosszat...
- Én... –kezdte, de a hangja folyton elcsuklott. – Én, tényleg... nem értem ezt az egészet... Minden annyira... én annyira összezavarodtam... Már azt sem... azt sem tudom, mi a jó, vagy mi a rossz... Már azt sem tudom, miben higgyek! –az utolsó mondatot már kiáltotta.

Deamon szinte meg sem várta, hogy befejezze. Átkarolta az angyalt, aki azonnal próbált kiszabadulni.
- Eressz! –kérte, de nem engedelmeskedett. Erősen tartotta a fiút, s hiába vergődött az, nem menekült.
- Nyugodj meg! –suttogta. Érezte, hogy az angyal könnyei benedvesítik a pólóját.
- Miért történik ez velem? –kérdezte. Deamon érezte, ahogy belemarkol a felsőjébe. Erősen szorította, mintha csak kapaszkodna.
- Csss... –nyugtatta. –Gyere. –mondta, és elindult az angyal szobája felé. – Jobb lesz, ha most pihensz. –jelentette ki, és az ágya felé kormányozta a fiút. –Engedj el. –kérte szelíden, de Matt nem mozdult.
- Nem! –erősködött. –Ne menj el... –kérte, és közelebb húzta magához az ördögöt. – Te okoztad ezt az egészet... –mondta halkan.
Deamon sóhajtott egyet.
- Jól van... Maradok. – felelte.
Percekig ültek néma csendben. Az ördög és az angyal, egymást ölelve. Egyikük sem szólalt meg. Már nem volt mit mondaniuk.
Matt légzése lassan kezdett elmélyülni. Deamon végigfektette az ágyon, de mivel az angyal még mindig a pólóját szorongatta, kénytelen volt vele maradni.

Percekkel később, mikor a vörös hajú fiú már aludt, az ördög még mindig ott feküdt mellette. Nézte a másik békés arcát, ami még mindig vörös volt a könnyektől.
Már elmehetett volna, ha akar, de nem tette.
Az agyában ezernyi gondolat merült fel.
A délután eseményei kimerítették. Kezdett elálmosodni. Nem tudta, megteheti-e, de mégis úgy döntött, hogy ott marad. Elsöpört egy vörös tincset Matt arcából, majd olyan halkan, hogy csak az éjszaka halhassa, megszólalt.
- Lehet, hogy most valami rosszba tenyereltem bele... –mondta, majd egy sóhaj kíséretében magához húzta az angyalt.