Ember
Angela Pauling sosem tartotta magát különlegesebbnek másoknál. Elégedett volt az életével, soha nem volt rossz sorsa, a családja boldog volt, a szülei ritkán vitáztak, és amit csak tudtak, megadtak neki, így boldogan telt a gyermekkora. De ahogy egyre idősebb lett, akkor kezdte csak igazán felfogni, mennyire is nehéz lehet sok embernek a világban. Így megpróbált segíteni.
Persze tudta, hogy egymaga nem válthatja meg a világot, hiszen ahogy ő látta, ahhoz minden embernek össze kellene fognia, hogy jobb hely legyen a Föld. Tehát csak ott segített, ahol tudott, a környezetében élő embereken.
Mindig mosolygott, és kedves volt mindenkivel, és ez nem esett nehezére. Már kisgyerekként is rengeteg barátja volt, így, mikor középiskolába került, nem esett nehezére beilleszkedni. Mindenki szerette a kedves és segítőkész lányt, és Angela is mindenkit kedvelt.
Így, mikor utolsó évben egy új osztálytársuk érkezett, ő volt az első, aki szóba elegyedett a fiúval... Matt Valley eléggé visszahúzódó személyiségnek tűnt, nem is igazán beszélgetett másokkal, de Angela rögtön megkedvelte. Az osztálytársaik azonban kissé bizalmatlanok voltak az új jövevénnyel, ám úgy tűnt, a fiút ez nem zavarja. A lány viszont elég hamar összebarátkozott vele, de szerette volna, ha nem csak ő van ezzel így.
Ezért, mikor hamarosan még egy osztálytársuk érkezett, aki, mint kiderült, ismeri Mattet, sőt, vele is lakik, Angela nagyon megörült. Eleinte úgy tűnt, a két fiú eléggé távolságtartóan viselkedik egymással...
Deamon tökéletes ellentéte volt Mattnek. Az osztály hamar befogadta, és szinte mindenki megkedvelte, Angela pedig hamarosan mást sem hallott a barátnőitől, mint, hogy mennyire jóképű az új fiú... Viszont ő szerette volna, ha a két fiú jól kijön egymással, de egy idő után úgy tűnt, már nem kell közbeavatkoznia. Deamon és Matt ugyanis láthatóan már nem viselkedett annyira ellenségesen egymással.
Minden nyugodtnak tűnt, Angela pedig boldog volt, hogy a számára oly' fontos barátaival minden rendben...
De mikor Matt láthatóan egy „kisebb baleset" után jött iskolába, komolyan aggódott, de örült, mikor látta, hogy nem csak ő, hanem az osztálya többi tagja is. Tudta, hogy már a fiú is közéjük tartozik, és nem lóg ki onnan, amiben talán Deamon is segített valamicskét... Minden egyes embert nagyon szeretett, de be kellett látnia, hogy hiába ismerte a többségüket már lassan négy éve, a két fiú valahogy közelebb állt hozzá. Nagyon megkedvelte őket ez alatt a rövid idő alatt, igaz barátnak tartotta őket...
Ezért, mikor egy pénteki napon, a két barátja után sietett, hogy szóljon nekik valamiről, amit elfelejtett, eléggé meg kellett lepődnie. Ugyanis érdekes látvány fogadta. Nevezetesen, hogy Deamon éppen megcsókolja a másik fiút, akinek, úgy tűnt nem igazán van ellenére a dolog...
Angela egy pillanat alatt lépett vissza a ház takarásába, és hevesen dobogó szívvel indult hazafelé...
Matt Valley úgy döntött, feleslegesen próbálkozik bármivel is, ezért inkább egyszerűen csak hagyta magát. Már ellenkeznie sem volt ereje, miközben az ördög éppen a rajta maradt ruhadaraboktól próbálta megszabadítani... Éppen eleget ellenkezett, vagy legalábbis próbált, azon a 10 perces úton, amit a bejárattól a kanapéig megtettek, és ami általában fél percbe sem telne. De egy türelmetlen, makacs és meglehetősen perverz lakótárssal a nyakában kicsit lassabban mennek az ilyesmik.
Az ördög éppen a nadrágját próbálta lehámozni róla, mikor átvillant az agyán, hogy ezt soha nem fogja megszokni... Soha nem gondolta volna, hogy valaha is ilyen helyzetbe fog keveredni... azt meg pláne nem, hogy többször is... Néha úgy érezte, az, hogy tiltakozik, olyan, mint egy reflex. Mindig ellenkezett... még ha annyira nem is volt ellenére a dolog...
- Ne... Deamon! - próbálkozott, de a fiú csak vigyorgott rá...
- Nem fogom abbahagyni, ne is próbálkozz...
- De... Legalább ne itt...
- Matt. - támaszkodott meg fölötte az ördög - Ha te most azt hiszed, hogy én képes vagyok abbahagyni, tévedsz... - mosolygott, majd megcsókolta.
Matt Valley pedig véglegesen elhatározta, hogy hagyja magát... Látta, hogy nincs értelme ellenkezni. Úgyhogy inkább átkarolta az ördög nyakát, és teljesen rábízta magát...
Meg aztán... annyira nem is volt ellenére a dolog...
Deamon Mallett soha nem szeretett tétlenül ülni otthon. Mindig elment valahova. Ha nem volt semmilyen programja, akkor csak ment az orra után, vagy kitalált valamit.
De most, mikor diák volt, nem volt gondja ilyesmire. Az osztályból szinte minden nap akadtak, akik elhívják valahová.
Kivéve most.
Úgyhogy, kénytelen volt saját magának kitalálni valamit...
Éppen ilyen szándékkal lépett oda az angyalhoz, aki éppen csak kilépett a fürdőszobából, és látványosan elpirult, mikor hírtelen feltűnt előtte.
- Van valami programod a hétvégére? - kérdezte a haját törölgető lakótársát.
Matt meglepetten pislogott ki a törököző alul.
- Miért?
- Mert nekem nincs...
- És engem miért kérdezel?
- Ennyire nem lehetsz értetlen, Matt... - jelentette ki az ördög. Majd elmosolyodott. - Van valami dolgod?
- Nincs... - válaszolt félszegen.
- Akkor, mit szólnál, ha elmennénk valahová? - kérdezte egyre szélesebb vigyorral Deamon.
Az angyal elkerekedett szemmel pislogott rá.
- Uh... én... jó... - nyögte ki végül, miközben az arca egyre vörösebb lett.
- Remek, majd kitalálok valamit. - mondta az ördög, majd elindult a szobája felé, mikor a másik fiú utána szólt.
- Ez most... olyan mint egy... randi? - kérdezte bizonytalanul. Deamon megfordult, de csak a törölközővel találta szembe magát, amit az angyal az arca elé húzott. Ismét elmosolyodott...
- Igazából fogalmam sincs, nem voltam még randin. - jelentette ki. - Nem igazán az én stílusom, de felőlem nevezhetjük annak...
- Oké... - hallatszott halkan a válasz.
Az angyal elmosolyodott a törölköző rejtekében...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése