Unmatched 14

Segítőkész


Csurom vizesen, mindössze 3 fokban, november végén nem volt a legkellemesebb dolog a parkban sétálni. Matt Valley ezt első kézből tapasztalhatta meg.
Igazából maga sem értette, hogy az egészen kellemes szombati napja hogyan végződhetett így. Egészen pontosan, hogyan végződhetett egy tóban...

Reggel kipihenten ébredt, és egészen nyugodt volt, egészen addig, amíg Deamon meg nem jelent a nappaliban, és még félálomban meg nem kérdezte tőle, hogy jó-e, ha olyan 4 körül indulnak. Az angyalban ugyanis akkor tudatosult, hogy neki aznapra programja van. Méghozzá nem egyedül...
Egész nap csak lézengett a lakásban, és bármibe is kezdett, nem tudta befejezni. Valahogy kissé ideges volt. Soha nem volt az a társasági típus, nem is nagyon mozdult ki otthonról, ha nem volt muszáj. Fogalma sem volt arról, hogy hová fognak menni, vagy Deamon mit tervez, ugyanis az egy szót sem volt hajlandó elárulni... De az idő valahogy mégiscsak eltelt, és mire Matt észbe kapott, már alig egy óra volt a megbeszélt időpontig. Úgy döntött, elkezd készülődni, bár biztos volt benne, hogy túl hamar készen lesz...
Viszont, mikor odaállt a szekrénye elé, rá kellett jönnie, hogy bizony jó lenne, ha tudná hová is készülnek, mert fogalma sem volt, hogy mit vegyen fel... Már egy ideje ott álldogált a szekrénye előtt, mikor az ördög megjelent a szobájában.
- Nem tudod eldönteni, mit vegyél fel? - kérdezte az ördög, miközben átkukucskált a válla fölött, és végigpillantott a ruhatárán. - Mattie, nekem kb. kétszer ennyi ruhám van, mégsem állok a szekrény előtt percekig... - jegyezte meg.
- Lehetséges, viszont te általában tudod, hogy hová készülsz...
- Nos, ha csak ez izgat, akkor azt ajánlom, olyan ruhát vegyél, amit könnyű levenni... - mondta az ördög, és javaslatát megtoldotta egy vigyorral.
Matt értetlenül meredt rá.
- Hogy? Figyelj, én nem megyek veled semmi olya...
- Nem úgy értettem... - vágott közbe az ördög - Hanem, ha hazaértünk, nekem nem lesz kedvem vetkőztetni téged... - mondta, majd vigyorogva kisétált a szobából.
Az angyal elvörösödve és zavartan meredt a távozó után, majd miután egy kis nyugalmat erőltetett magára, visszafordult a szekrény felé, hogy kiválassza a ruháját. Azonban úgy döntött, mégsem a kedvenc, zöld ingjét veszi fel, ami elöl sűrűn van gombokkal...

Végül aztán be kellett látnia, hogy feleslegesen izgult, mert az ördög semmi „nagyszabásút" nem tervezett. Igazából csak sétáltak a városban, beszélgettek, majd beültek enni valamit. Deamon megkérdezte, nincs-e kedve megnézni egy filmet, de az angyal inkább nemet mondott... igazából sejtette, hogy az ördöggel sötétben tartózkodni, még ha nyilvános helyen is vannak, kissé kockázatos...
De jól érezte magát. Egy idő után már egyáltalán nem volt ideges, amin meg is lepődött.
Végül, mikor hazafelé indultak, a hosszabb úton, a park felé mentek. Matt úgy gondolta, tovább maradnak, és az ördög semmiképp sem akar majd éjfél előtt hazaindulni...
- Attól, hogy mi most haza tartunk, ne számíts arra, hogy hamar aludni fogsz... - jegyezte meg az Deamon, mikor szóvá tette ezt.
- Persze, persze... - legyintett Matt, és bár próbált higgadtan viselkedni, valójában a megjegyzésre azonnal elvörösödött. Előresietett, hogy az ördög ezt ne vegye észre, ám pár lépésen belül megtorpant.
Igaz, hogy már sötét volt, de a parkban elég jó volt a közvilágítás. Mégis hunyorognia kellett, hogy ki tudja venni, mit is lát pontosan.
A parkban lévő mesterséges tó mellett egy kisgyerek a korlátba kapaszkodva hajolt a víz fölé. A kezét nyújtogatta, megpróbált elérni valamit.
Matt közelebb sietett, így ki tudta venni, mi is az. A tó felszínén egy játék, egy rongybaba úszott. Potosabban, készült elsüllyedni...
- Szia! - lépett oda hozzá a fiú. - Gyere csak beljebb, még a végén beleesel a vízbe! - szólt. Egy kisírt szemű, hétéves forma kislány nézett rá kétségbeesetten.
- De a babám... és nem tudom hol van a mama... itt volt, de nem látom, és a babám is elúszik... - kezdte a gyerek, majd a könnyei ismét patakzani kezdtek.
- Ne aggódj, majd segítünk. - próbálta megnyugtatni az angyal.
- Hogy micsoda? - hangzott Deamon meglepett kérdése a háta mögül...
- Segítek a kislánynak. Elvesztek a szülei, és a játékát beleejtette a tóba. - felelt egyszerűen Matt, és megindult a víz felé.
- Én nem tehetem, túl van a... munkakörömön... - jegyezte meg az ördög. - Tudod miért. - tette hozzá, amire Matt csak egy szúrós pillantással felelt.
- Jó, majd én elintézem. - felelt, majd biztatóan rámosolygott a kislányra.
A korláthoz lépett, és átmászott rajta. A rácsba kapaszkodva próbálta elérni a babát, ami már teljesen megszívta magát vízzel. Hiába nyújtózkodott, nem tudta megfogni, folyton csak éppen hozzáért.
- Matt, ezt nem kéne. - szólalt meg Deamon, mikor látta, hogy az angyal már alig kapaszkodik.
- Másképp nem érem el.
- Inkább hagyd. A szülei fontosabbak, keressük meg őket előbb.
- Nem lehet, később még messzebbre sodródna a baba. - erősködött Matt.
Deamon sóhajtott egyet, és odasétált.
- Na jó, mivel már nagyon haza akarok menni, segítek. De jegyezd meg, hogy ez egy rossz pont nekem... Na, add a kezed.
Hajolt oda az ördög.
Egy másodpercen múlt, hogy meg tudja fogni a kezét, de mégsem sikerült, így Matt rövid távon a tóban találta magát. A jéghideg víz azonnal behatolt a ruhája alá, és egy jó adagot sikerült is lenyelnie belőle. Levegő után kapkodva és köhögve bukott a felszínre.
Deamon meglepetten meredt rá, a kislány pedig kis híján újra elsírta magát.
Az angyal annak ellenére, hogy úgy érezte, mentem megfagy, megfordult, hogy megkeresse a babát...
Mikor a part felé vette az irányt, az ördög felé nyújtott kezével találta szembe magát.
- Ügyes vagy... Kellett neked segíteni. - jegyezte meg, miközben kihúzta a vízből.
Matt erre csak fintorgott egyet, és odaadta a kislánynak a babát...

Jó időbe telt, mire megtalálták a kislány anyukáját. Addig is, körbe-körbe sétálgattak a parkban, és az angyal úgy érezte, menten megfagy. De mikor egy nő könnyezve futott feléjük, és magához ölelte kislányát, valahogy mégis úgy érezte, kissé felmelegedett. Az anyuka hálásan mosolygott rá, sőt, még Deamonra is, aki inkább elfordult, és szemügyre vette a közeli padot. De azután, hogy a hálás nő és kislánya távoztak, Matt mégiscsak megérezte a hideg szelet, és sietve indult volna hazafelé...


- Hé... - szólalt meg Deamon mögötte. - Vedd le a kabátod.
Az angyal megfordult, és egy nagyon fáradt és értetlen arckifejezéssel ajándékozta meg az ördögöt...
- Tessék?
- A kabátod. Vedd le. Teleszívta magát vízzel. Fogadok, hogy dög nehéz. Ráadásul, ha rajtad van, csak még jobban fogsz fázni. - kapta válaszul. - Szóval, le vele.
Az angyal sóhajtott egyet. Mérlegelte a másik javaslatát, és úgy döntött, hogy mindegy, mit tesz, jobban, már úgysem tud fázni... Lehámozta magáról a kabátját, amiből szó szerint folyt a víz. A ruha valóban legalább kétszer olyan nehéz volt, mint szokott... Fázósan fonta össze maga előtt a karjait. Érezte, ahogy nedves és hideg pulóvere a hátához tapad. Nem volt valami kellemes érzés... Ráadásul, az összes mellettük elhaladó ember megbámulta őt...
Matt megremegett a hideg szélben. Sietősen indult meg a park kijárata felé. Az a tudtat nyugtatta csak, hogy már nincs messze a lakás...
- Várj már! - szólt utána Deamon, de valahogy nem akart még több időt tölteni a hidegben. Egy kis idő múlva, már hallotta is az ördög lépteit a maga mögött, majd valami meleget érzett a hátán. Megtorpant, mire a fekete hajú fiú majdnem nekiütközött.
- Így... így vizes lesz a te kabátod is... - jegyezte meg az angyal, ennek ellenére azonban összébb húzta magán az említett ruhadarabot.
- Mindegy. Majd megszárad.
- De hideg van...
- Viszont nem én úsztam egyet a tóban pár perce. Én nem fogok megfagyni. Ne ellenkezz, inkább köszönd meg, és gyerünk haza. - felelt a másik, majd elindult.
Matt annak ellenére, hogy rettenetesen fázott még így is, elmosolyodott, és követte az ördögöt.
- Köszi.
Deamon nem felelt, csak ment egyenesen. De mikor a gyalogátkelőnél megálltak, az angyalhoz fordult.
- Azért, nehogy azt hidd, hogy ezzel megúszod az este többi részét... - vigyorodott el. - Csak előbb mész egyet zuhanyozni... Tó szagod van.