Unmatched Extra

Deamon Hasselhoff

Meleg, nyári napnak indult, és annak is folytatódott, ama bizonyos nap, mikor egy bizonyos ördög elrángatott egy bizonyos angyalt egy úgynevezett rándévúra. Ez az esemény egészen élvezetesen telt mindkettőjük számára, egészen addig a bizonyos pontig. Mert az a az eset olyan történés volt, ami nem sűrűn esik meg, esetleg három, vagy négy évente egyszer, tehát ritka. És az a bizonyos esemény felbolygatta talán sok milliárd ember életét... de legalábbis háromét biztosan.
Történt ugyanis, hogy azon emlékezetes rándévú után elragadó párocskánk a természetesen kivilágítatlan parkban haladt, ahol mindenféle furcsa, és gyanús hangok szűrődtek ki a még furcsább és gyanúsabb helyek rejtekéből... De a páros egyáltalán nem ért rá foglalkozni a parkban uralkodó hiányos közvilágításról, mely olyannyira hiányos volt, hogy csak zseblámpával lehetett közlekedni délután 2-kor, vagy a furcsa, sőt különös, de mindenekfelett gyanús hangokkal, mert valami más vonta el a figyelmüket, méghozzá igen hirtelen.
Na jó, igazából Deamonnak teljesen más dolgok jártak a fejében, mint angyal társának, de hát, ezt neki meg kell bocsájtanunk, mert ő annak a bizonyos esetnek a hőse, és miután ama bizonyos eset le is zajlott, az is valóra vált, ami akkor, ama bizonyos eset előtt a fejében kóricált.
De mint mondottam volt, a párosnak meg kellett állnia a hirtelen elébük toppanó tó miatt. Igen csak furcsa tó volt ez, amolyan vándorló fajta, és nagyon veszélyes, mert a városi statisztikák szerint évente több, sőt, annál is több ember vesztette benne életét, méghozzá fulladás által, amin a tavacska 20 cm-es belmélysége sem tudott szépíteni. Így hát hőseink majdnem maguk is csúnyán végezték. De aztán mégsem.
Mert a tó mellett egy gyermek siratta megfulladni készülő Barbie-babáját. Pedig, amint az észlelhető volt, a játék a sellő-fajta baba volt, ugyanis a lábai helyett undok, rózsaszín halfarokkal rendelkezett, mégsem ment neki az úszás. Így hát a média által megtévesztett szegény csemete búsan gyarapította a tó sótartalmát saját könnyeivel. Meg hát, az anyukája is elveszett.
Ezt a szomorú, sőt, drámai jelenetet pedig nem nézhette tétlenül Matt, aki ugyebár angyal volt, és mint olyan, kényszeres jótevő. Így hát odasietett, vonszolva maga után ördögét, és megtudakolta a gyermektől, mi a gondja, baja.
Így kezdődött ama bizonyos eset.
És úgy folytatódott, hogy az angyal pár perc múlva a tó fölött lógott, a korlátba kapaszkodva, mint egy potenciális öngyilkosjelölt, vagy egy részeg artista, ezt az arra járók maguk dönthették el.
Deamon azonban kinn maradt a parton, arra szabadkozva, hogy neki rövidebb a karja, bár hozzá tette, hogy hosszabb a... na mindegy. Mert valójában érezte, hogy még valami sokkal nemesebb vár őrá azon a bizonyos napon.
De az angyal hiába nyújtózkodott, vagy kérlelte a babát, az még a fenyegetésre sem akart közelebb úszni hozzá, inkább egyre beljebb sodródott, a fagypont közeli hőmérsékletű vízben.
És így történt meg ama bizonyos eset.
A tragédia voltaképpen egy másodperc alatt történt, de az ördög úgy érezte, mintha legalább kettőig tartott volna.
Az angyal elmerült a közel 20 cm-es vízben, és hosszú percekig fel sem bukkant. Deamon ezalatt feszülten fürkészte a víz tükörsima felszínét, amit csak néha-néha zavart meg egy arra úszó gumikacsa, vagy komp. Időnként elhaladt egy-egy jetsky is, vagy néhány fürdőző, de egyébként békés volt minden. Vagyis az lett volna, csak az angyal nem akart felbukkanni.
Ezért hát Deamon rájött, hogy eljött az ő ideje!
Emberfeletti erővel tépte le magáról a kabátot, pulóvert, pólót, nadrágot, és zoknit, amit viselt, meg az öltönyt is, amit azért vett alá, hogy ne fázzon.
Így már csak a könnyedén felismerhető, vörös úszónadrág maradt rajta, mely úgy világított a délután kétórai sötétségben, mint piros Negró a sok fekete között. Majd, hogy mindenki jól megnézhesse, és a turisták fotót készíthessenek róla, lassítva lefutotta azt a teljes 15 cm-t, ami elválasztotta a tótól, majd olyan elegánsan, mint egy zsák krumpli, a habok közé vetette magát, hogy megmentse a Barbie-t. Na meg persze Mattet is...
Hosszú, és dermesztő másodpercekig nem történt semmi, így a bámészkodó emberek szétszéledtek, még a kisgyerek is, aki egymaga elindult három felé.
De aztán olyan hirtelen, mint ahogy a váratlan dolgok történni szoktak, felbukkant Deamon Hasselhoff, az életmentő, szájában tartva a félholt játékot, a karjaiban pedig a vadul fuldokló angyalt. És még mielőtt egy örvény beszippanthatta volna őket az egyébként tükörsima vízben, gyorsan kivonszolta zsákmányát a partra. Ott aztán gyorsan tüzet rakott az arrafelé szanaszét heverő padok deszkáiból, megszárítkozott, hajat vágott, szőrtelenített, lezuhanyozott és fogat is mosott, majd gyorsan harapott valamit, ezek után a még mindig hevesen fuldokló angyal felé fordult. Egy könnyed mozdulattal félrelökte a fölötte térdelő mentősöket, majd a ragaszkodóbbakat arrébb rugdosta, és helyettük ő hajolt a fiú felé.
Vett egy mély levegőt, majd ezt meg is osztotta az angyallal, úgy, ahogy a híres-neves vízi mentők ezt szokták.
S ettől az angyal szemei egyből kipattantak, jobb karja pedig egyből az ördög orcáján csattant, majd óvatosan lerugdalta magáról a vérző orrú életmentőjét, majd megköszönte a nemes, bár nem igazán önzetlen cselekedetet, és elküldte az ördögöt a francba, amiért kihasználta a helyzetét.
Ezek után összeszedték a szétszéledt kisgyermeket, visszaadták neki a babáját, és elmagyarázták neki, hogy ne higgyen el minden marhaságot, amit a tévében lát, és postán visszaküldték a mamájához.
Így tehát, mint akik jól végezték dolgukat, elindultak hazafelé, annak ellenére, hogy Matt rettenetesen fázott, mert Deamon nem engedte oda a tűzhöz, így csurom vizesen mehetett hazafelé, a fagyos, júliusi délutánban.
Deamon azonban megsajnálta, és felmelegítette, de az már egy másik történet...