Unmatched 07

Túl közel

Matt Valley arra ébredt, hogy rettenetesen zsibbad a jobb karja. Álmosan pislogott körbe, a szinte vaksötét szobában. Megpróbált szabadulni kényelmetlen helyzetéből, de amint megmozdult, a mellette fekvő személy közelebb húzta magához. Azonban így csak még jobban ráfeküdt a karjára. Egy pár másodpercig csak bámult a sötétbe, majd hirtelen átfordult a másik oldalára.
Ahogy a szeme kezdte megszokni a sötétet, egyre jobban kirajzolódott előtte a fekete hajú fiú arca. Egy kis ideig nézte, de az alvó arc nem változott semmit. Ugyanolyan nyugodt maradt.
Lehunyta a szemét, de nem bírt elaludni. Ahogy a másikat nézte önkéntelenül is eszébe jutottak az elmúlt pár hét eseményei.
Két hét telt el azóta, hogy Deamon először megcsókolta, és már majdnem egy hete, minden nap együtt aludtak. De nem történt semmi. Noha eddig úgy érezte, hogy távol áll tőle a dolog, most mégis itt feküdt az ördög mellett, aki átkarolta a derekát, és békésen aludt. Bármennyire is gyötörték az aggályai, hiszen tudta, hogy ez rossz, és nekik, jóformán szóba állniuk sem lenne szabad, valahogy megnyugtatta, ha a fiúval volt.
Valahogy egyre jobban kezdte megszokni Deamont. Hozzá igazodott. Megszokta a csókokat is, amikből az ördög egyre többet követelt. Hozzászokott az öleléséhez, a kutató ujjakhoz a pólója alatt... Tudta, hogy az ördög többet akar, mégsem engedte neki...
Az utcán megszólalt egy autó riasztója. Deamon a fejéra húzta a takarót, és morgott valamit álmában.
Az angyal elmosolyodott. Nap közben sosem láthatta ilyen békésnek Deamont. A legjellemzőbb a mosolya volt, amit le sem lehetett olvasztani róla. A mosoly, amiért az osztály lány tagjainak a fele oda volt. De úgy tűnt, csak Matt tudta, hogy reménytelenül.
Furcsa módon az ördög nem verte nagydobra, hogy enyhén szólva is több van köztük az átlagos lakótársi viszonynál. Amiért Matt igen hálás is volt. Szilárd meggyőződése volt, ugyanis, hogy ha ez bekövetkezne, kivándorolna az országból...
Nem akarta, hogy bárki is tudjon az egészről. Még saját magának is nehezére esett beletörődni. Nem arról volt szó, hogy kényszerből ment volna bele a dologba... Inkább, csak saját magát is meglepte, hogy milyen hamar megváltozott minden. Hiszen, eleinte még csak a közelébe sem akarta engedni a fiút, most meg...
Matt sóhajtott egyet. Kezdte magát újra álmosnak érezni.
Még mindig voltak kételyei a dologgal kapcsolatban. Jó régen a tudatába égett már, hogy ez nem helyes, és hiába érezte, hogy ez nem igaz, valahol belül néha-néha megszólalt egy hang, és emlékeztette erre. El sem tudta képzelni, mi lesz, ha az Égiek megtudják mi történt vele, amíg nem volt kapcsolatban velük... Bizonytalan volt, még magát illetően is. Érzett valamit az ördög iránt, de nem nevezte volna szerelemnek. Valami kötődés... vagy valami, ami vonzza felé. Egy ismeretlen dolog. És éppen ez volt az, ami bizonytalanná tette...
Miért történik vele ez...?
Miért...pont vele...?
Hogy...ha...

Az óra csörgése hirtelen rángatta ki az angyalt az álmok világágból. Deamon morogva kapcsolta ki a készüléket, majd visszahanyatlott a párnájára, és fejére húzta a takarót.
- Nem akarok felkelni... –panaszkodott. – Minek kell suliba menni?!
Miután átestek a szokásos reggeli rituálén, ami annyiból állt, hogy miután Matt nem tudta meggyőzni az ördögöt, hogy másszon ki az ágyból, közölte, hogy elmegy nélküle. Ezek után Deamon bosszúsan ugyan, de elkezdett készülődni. De mivel ezt szörnyen lassan tette, egyre gyakrabban történt, hogy éppen csak beértek órára, rosszabb esetben viszont el is késtek. A tanárok számon kérték már rajtuk ezt. Az angyal nem szívesen gondolt vissza erre... Az osztályfőnökük véleménye szerint, aki észrevette, hogy azóta vannak ezek, mióta együtt laknak, Deamon az, aki elrontja Mattet. Sajnos azt nem vette észre, hogy ezen a ponton a fekete hajú fiú milyen erősen próbálta visszatartani előtörő nevetését.
Angela pedig kifejezetten örült, hogy ilyen jó barátok lettek. Matt elég rosszul érezte magát a dolog miatt, hiszen utált hazudni, vagy akár titkolózni. Annak azonban örült, hogy a lány már nem aggódik miatta...
- Boldog vagyok, hogy ilyen jól kijössz vele. –jelentette ki aznap is a lány.
- Deamonra gondolsz? –kérdezett vissza az angyal, bár tudta a választ.
- Igen. Tudod, ti eléggé különböztök, de szerintem ezért lehettek olyan jó barátok. –mosolygott Angela. Matt pedig eléggé kínosan érezte magát. A lány rátapintott a lényegre. Ők ketten teljesen különböztek...
- Talán igazad van... –felelt az angyal, és elnézett a terem másik vége felé, ahol Deamon épp egy pár osztálytársukkal nevetett valamin.
- Egy kicsit aggódtam miattad... –folytatta a lány- Mert eddig nem igazán jöttél ki a többiekkel. Nem is igazán beszélgettél velük...
- Én ilyen vagyok. Jól megvagyok magamnak. –válaszolt a fiú. –Ráadásul, veled is beszélgetek, vagy nem?
Angela erre ismét elmosolyodott. Matt néha nem is értette, miért kellett pont miatta idejönnie. Hiszen a lány mással nem is nagyon tűnt ki a többiek közül, mint a kedvességével. Tényleg nagyon odafigyelt másokra. Ez lenne az, amiért szemmel kell tartania? Gyakran felmerült benne a kérdés, de végül mindig abban maradt, hogy vár. Ki tudja, mi történhet még...

A nap már lemenőben volt, mikor Matt benyitott a lakás ajtaján. Nem számított rá, hogy ilyen sokáig bent kell maradnia. Futár lévén, hozzászokott ahhoz, hogy rengeteget kell rohangálnia, egyik helyről a másikra, de aznap különösen fáradtnak érezte magát. És ennek az egyetlen oka az volt, hogy az egyik eset szépen elhúzódott, így két órán keresztül kellett várakoznia egy cukrászdában. A végén már alig bírta, kezdett rosszul lenni az édes illattól. De ami a legrosszabb volt, hogy a ruhájába és a hajába is teljesen beleívódott. Még, ahogy belépett a nappaliba is, érezte magán a sütemények szagát.
- Szia! Látom végeztél... – lépett ki a szobájából Deamon, majd megindult a konyha felé.
- Öh...igen, szia... –motyogta az angyal, és már indult is volna a saját szobája felé, mikor lakótársa megszólalt.
- Mi ez az édes illat? –kérdezte hirtelen.
- Hm... semmi... –felelt zavartan Matt, és hátat fordított a másiknak.
- Ez te vagy? –tudakolta az ördög, és próbálta elfojtani a nevetését. – Mégis mit csináltál? Cukorban fürödtél?
- Hagyjuk...! –sziszegte a vörös hajú fiú, és már nyúlt a kilincs felé, mikor a másik elkapta a kezét.
- Most dühös vagy? –kérdezte, s bár a hangja komolyan csengett, az arcán egy titokzatos félmosoly bujkált.
- Nem, nem vagyok. –felelt higgadtan.
- Akkor jó... –mondta Deamon, majd közelebb hajolt az egyre inkább elvörösödő angyalhoz, és beleszagolt a hajába. – Szeretem az édes dolgokat... –jelentette ki, és egy csókot nyomott a fiú arcára, majd az ajkait vette célba.
Matt eleinte próbált szabadulni, de hamar belefeledkezett az ördög ölelésébe, akinek kezei felfedezőútra indultak az angyal testén. A vörös hajú fiú igazán csak akkor eszmélt fel, mikor a kanapén találta magát, Deamon pedig épp az ingjét kezdte el gombolgatni.
És most következhetett volna a szokásos jelenet, amiben Matt melegebb éghajlatok felé küldi az ördögöt, aki dühösen, és egy kissé csalódottan, de felhagyott volna a próbálkozással... De most még csak tiltakozni sem volt ereje...
Éppen ezért az ördög folytatta, amit elkezdett. Egyre lejjebb haladt a fiú testén, apró csókokkal borítva minden egyes, az ing alól előbukkanó szabad területet...

Mattben azonban ismét felmerültek a kérdések... Vajon mi történik akkor, ha hagyja, hogy történjenek a dolgok? Tényleg olyan rossz lenne ez? Ha igen, akkor miért nem képes így érezni? Nem tudta, melyikre mi lenne a helyes válasz. Nem bírt dönteni. Nem tudta, engedjen-e az ördögnek...
Azonban gondolatai, Deamonnak köszönhetően, kezdtek egyre jobban elhomályosodni. A fiú ugyanis, éppen a nyakát harapdálta, ami az angyalból egyre sűrűbb sóhajokat csalt elő.
- Matt... –szólalt meg kissé rekedten Deamon, és megtámaszkodott a fiú fölött. – Ha... ha nem mondasz semmit... –szakította meg mondandóját egy futó csókkal -...folytatom...
Az angyal nem tudta mit feleljen. Hirtelen megtelt a feje mindennel. Nem tudott dönteni. Félt a következményektől. Ugyanakkor valahol ő is akarta ezt. Bár inkább leharapta volna a nyelvét, mintsem kimondja...
A szívverése legalább a háromszorosára gyorsult az átlagosnak. Talán Deamoné is. Túl sokat várt már így is...
Annyi kérdés és kétely volt benne, mégis úgy érezte, teljesen üres a feje...
Nem bírt dönteni...
Túl sok volt a „ha" és a „de"...

Nem...

- Matt... –suttogta az ördög.
DÖNTS! Ordította egy hang a belsejében.
Felnézett a fekete hajú fiúra, aki várakozva fürkészte az ő arcát. Matt sóhajtott egyet.
- Um...Én... – Vége. Döntött. Nem tudta, hogy az e a helyes lépés, de elszánta magát. Jóllehet, a pillanat szülte, spontán elhatározás volt, de abban a percen, azt érezte jónak.
- Én... – kezdte megint, de nem fejezte be a mondatot. Helyette inkább óvatosan megérintette az ördög arcát, és lehúzta magához egy csókra...