Unmatched 08

Világ


A csók meglepte az ördögöt. Olyannyira, hogy pár másodpercig el sem hitte, hogy valóban megtörtént a dolog. Teljesen másra számított Mattől...
Azt, amit tett, jóformán az angyal sem akarta felfogni. Ráadásul, miután Deamon megragadta a kezét, és elindult a szobája felé, komolyan kezdett gondolkodni azon, hogy megfordul és elrohan... De mire észbe kapott, már az ágyon találta magát, és Deamonnak út közben, még az ingjétől is sikerült megszabadítania. Tiltakozásra azonban nem maradt ideje, ugyanis az ördög onnan folytatta, ahol abbahagyta. A vigyorából pedig, az angyal arra következtetett, hogy nagyon elégedett a sikerével.
Azért, nem adta meg magát olyan könnyen. Ellenkezett, bár, mindketten érezték a dolog komolytalanságát, így Deamon mosolyogva szabadította meg a többi ruhadarabjától is. Úgy érezte, mintha köd telepedett volna az agyára. Egy kellemes tompaság, ami kizárta a külvilágot, mindazt, ami miatt aggódnia kellene, és csak az ördögöt hagyta meg. Minden elhomályosult. S bármennyire is zavarba hozta a dolog, a teste készséggel válaszolt Deamon minden egyes cselekedetére. Beleremegett minden egyes csókba, érintésbe...
Egy idő után benne is felébredt a vágy. Elengedett minden egyes kapaszkodót. Nem keresett kiutat, nem akart magyarázatot találni arra, hogy miért vele történik ez. Átkarolta az ördög nyakát, és úgy döntött, ha többet nem is lehet, de akkor, azon az éjszakán, szeretni fogja...

Deamon Mallett nem egy olyan alak volt, aki sokáig időzött volna valakivel. Inkább az egyéjszakás kapcsolatairól volt ismert, mint hűségéről. Szép számmal akadtak már, akik megfordultak az ágyában, de mégis, úgy érezte, soha, senkivel nem volt még olyan figyelmes, mint az angyallal. Általában, ha valakit meg akart szerezni, a vágy hajtotta, de ami Mattet illeti... volt valami más is... Talán a kíváncsiság? Hiszen, ő egy angyal. Maga sem tudta, miért akarta megszerezni őt. Eszébe jutott, mikor azt mondta neki, nem az esete. Nem hazudott. De hiába is próbálta keresni az okát, nem lelte. Nem tudta megmagyarázni miért is vágyik rá ennyire.
Úgy bánt az angyallal, mintha porcukorból volna. Olyan óvatosan tette a magáévá, amennyire csak tudta. Mégis, tisztában volt vele, hogy fájdalmat okoz neki. Halotta, mikor felszisszent. Érezte, hogy az ölelése szorosabbá válik. Látta, a szemében összegyűlt könnyeket... De egyetlen hanggal sem kérte, hogy hagyja abba, így nem állt meg. Egy idő után már ő sem bírta teljesen visszafogni magát. Gyorsított a tempón, és bár az angyal először fájdalmasan szisszent fel, hamarosan már nem bírta visszatartani a hangját. S a fájdalom hamarosan élvezetté alakult...

Matt szinte azonnal elaludt az ördög karjaiban, aki tűnődve fürkészte az arcát. Jó pár dolog az eszébe jutott, de úgy döntött, később is ráér foglalkozni velük. A dolgok sokkal jobban alakultak, mint várta. Elmosolyodott, és közelebb húzódott az angyalhoz. Egy kis ideig még élvezni akarta a helyzetet...

Kutyaugatás. Ez volt az első dolog, ami Matt Valley tudatáig eljutott másnap reggel. Nem éppen a legkellemesebb ébresztő volt, de egy biztos: végleg kirángatta az álmok világából a fiút. A szemét azonban még pár percig nem nyitotta ki. Furcsállta, hogy az ébresztő óra nem csörgött még, de mivel semmi kedve nem volt felkelni, nem igazán törődött a dologgal. Inkább, csak hallgatta a csendet. Aztán, feltűnt neki, hogy talán túlságosan is nagy a csend...
Hirtelen ült fel, hogy körbenézzen a szobán, és nem tévedett. Deamon tényleg nem volt ott. Gyorsan az órára kapta a pillantását...
- Mi a...? –kezdte félig csodálkozva, félig pedig dühösen. Az óra ugyanis fél 11-et mutatott. – Fenébe... Miért nem ébresztett fel? –motyogta magának, de valahogy egyáltalán nem bánta, hogy nem kellett iskolába mennie.
Hátát az ágy támlájának döntötte, és úgy nézet körbe a szobában. Az ajtóban, a földön megpillantotta az ingét... Belepirult, ahogy eszébe jutottak az előző éjszaka eseményei...
De nem csak ezek tértek vissza, hanem az aggodalma is... Megrázta a fejét, hogy elhessegesse a gondoltatokat, majd úgy döntött, ideje felkelni.
Azonban csakhamar rájött, miután vett egy fürdőt, és evett is, hogy nem nagyon tud mihez kezdeni. Végül, miután céltalanul körbesétálta a lakást, letelepedett a kanapéra, és bekapcsolta a tv-t. Nem igazán figyelt az adásra, gondolatai minduntalan elkalandoztak, s bármennyire is próbálta kikerülni, újra és újra a lehetséges következményeknél lyukadt ki. Nem igazán akarta, hogy megtudják, mit tett... Pontosabban, mit tettek. Bár, ahogy belegondolt, nem igazán hitte, hogy az ördögnek ez bármilyen büntetést jelentene...
Ahogy Deamonra gondolt a gyomra görcsbe rándult. Ránézett az órára, ami szerint 2 óra múlva kell, hogy megérkezzen. Nem igazán értette, miért izgul emiatt. Bár, fogalma sem volt, mit mondhatna neki ezek után...
Nehéznek érezte a fejét, éppúgy, ahogy az egész testét. Bár sokáig aludt, még így is fáradt volt, úgyhogy ledőlt a kanapéra, és megpróbálta kiüríteni az agyát...

Kulcscsörgés, és ajtócsapódás hangjára ébredt. Észre sem vette, mikor aludt el. De még teljesen felébredni sem volt ideje, mikor belépett a nappaliba Deamon. Ahogy megpillantotta az angyalt, elmosolyodott.
- Szia. –köszönt, és elindult felé –Ennyire kifárasztottalak volna? –kérdezte felvont szemöldökkel.
Matt olyan gyorsan ült fel, ahogy csak tudott, majd a kanapé egyik végébe húzódott.
- Hülye... –vágta hozzá az ördöghöz köszönés helyett, aki ezen egyre csak vigyorgott. Az angyal érezte, hogy lángol az arca. – Miért nem ébresztettél fel reggel? –kérdezte hirtelen.
- Próbáltalak. Egyszer... De félálomban azt motyogtad, hogy hagyjalak békén. Úgyhogy, hagytalak is. –magyarázta Deamon, majd, miután a táskáját egy elegáns mozdulattal a kanapé mellé dobta, letelepedett az angyal mellé.
- Remélem, nem mondtál semmi hülyeséget... Mármint, hogy miért hiányzom... –Matt érezte, hogy egyre inkább zavarban van.
- Nem. –felelt az ördög. –Nem mondtam hülyeséget, csak elmeséltem mindent. A részleteket persze nem ecseteltem, de... –nem bírta befejezni, ugyanis, ahogy az angyal arcára nézett, elnevette magát. Az ugyanis egyszerre volt dühös, ijedt és hitetlenkedő.
- IDIÓTA! –fakadt ki Matt, és hozzávágta az ördöghöz az egyik díszpárnát. Deamon miután lenyugodott, folytatta:
- Na jó, igazából azt mondtam, hogy megfáztál... Bár, szerintem ez körülbelül annyira hihető, mintha azt mondanám, hogy a nagymamám megette a házi feladatomat... –fejtette ki a véleményét komolya arccal.
Matt elnevette magát, de egy pillanat alatt leolvadt az arcáról a mosoly, mikor az ördög hirtelen hozzá hajolt és megcsókolta. Miután elváltak egymástól, az angyal rémülten kapta a szája elé a kezét.
- Mégis mi...? –kérdezte, és érezte, hogy a szívverése legalább a háromszorosára gyorsult. Deamon azonban ismét elvigyorodott, mielőtt válaszolt.
- Ma még nem kaptam „üdv itthon puszit". –jelentette ki elégedett arccal.
- Mióta kellene kapnod? –kérdezte megjátszott dühvel, de felettébb zavarban a vörös hajú fiú. – És... ezt én nem igazán nevezném puszinak...
- Mostantól majd kapok minden nap. –Nevette el magát Deamon, majd ismét az angyal felé fordult, arca azonban már sokkal komolyabb volt. – Azért, örülök, hogy rendben vagy.
- Hm? –nézett rá értetlenül a másik.
- Tudod, eszembe jutott az a lehetőség is, hogy majd elküldesz a fenébe, vagy mély depresszióba zuhansz, esetleg örökre bezárkózol a szobádba... De sokkal jobb így. –felelt az ördög, majd halványan elmosolyodott, és felállt a kanapéról.
Egy végtelenül hosszú percig mindketten hallgattak, majd a csendet ismét a fekete hajú fiú törte meg.
- Azért... ha jól sejtem, nem dőlt össze a világod...
Matt összébb húzta magát ültében. Eltűnődött azon, amit az ördög mondott. Tényleg nem lett más semmi. Úgy érezte, minden rendben van. Tudta, hogy majd valamikor szembe kell nézni azzal, amit tett. Ami mások szerint talán bűn, de szerinte semmiképp. Tényleg nem történt semmi eget rengető, semmi rossz... Minden nyugodt volt abban a percben, és akkor nem érdekelte, hogy mi lesz később...
Felnézett Deamonra, aki komoly arccal állt előtte.
- Nem. –felelte – De azért... már nem teljesen olyan, mint volt...